|
Titkos tisztek – váci érintettségek | | | Nem maradt "tiszta" városunk sem | | | | Mint előző hírlevelünkben megírtuk, fény derült arra, hogy az egykori váci püspöki titkár Fábián Árpád "Alfonz" fedőnevű ügynökként regnált a történészekből álló Fehér Holló Munkacsoport egyik elemzése szerint.
Most újabb váci kötődésű személyek anyaga látott napvilágot egy honlapon. A szigoruantitkos.hu nyilvántartása szerint például Puluczkai István (képünkön) a Váci Cement és Mészművek (ismertebb nevén DCM, ma DDC) nemzetközi csoportvezetője D-102 kód alatt végzett SZT-tiszti munkát. Puluczkai (akinek váci címe a deákvári Petrásovics utca 4. - a mai Negyvennyolcasok útja - volt) a dokumentum szerint, idézzük: "KISZ vezetőségi tag volt, de pártonkívüli. Információt adott a vállalaton belüli Szabad Európa Rádió hallgatásról, felelős vállalati dolgozók nyugati állampolgárokkal történt kapcsolatfelvételéről, fellazító kijelentésekről, volt diáktársa disszidálási szándékáról, stb. A "Szigeti" fedőnevű T lakáson találkoznak vele. Jelentéseinek esetenként fegyelmi eljárás lett következménye."
Rajta kívül található a listában a nagymarosi vízlépcsőn dolgozó SZT-tiszt is, vagy a Szokolyán dolgozó és lakó, híradástechnikai területen dolgozó AB-16-os szigorúan titkos tiszt, Viski Béla. A lista tartalmaz dunakeszi vonatkozású ügynököt, valamint az Izzóban (ma GE) és a Taurusban működő SZT-tisztekre vonatkozó adatokat is. Mivel a lista még nem teljes, ezért ezen a területen is várhatók újabb váci vonatkozású lelepleződések.
Mint már megírtuk, a múlt tisztázása érdekében a Vácért Lokálpatrióta Egyesület olyan javaslatokon dolgozik, amelyek szerint az önkormányzat adna megbízást a váci hálózati személyek feltérképezésére.
(Fotó: www.szigoruantitkos.hu)
Vissza
| | | |
|
|
|
|
|