|
Hírek röviden | | | | | | | Gondok a Beniczky utcában Egy utcai csőtörés következtében elfolyt jelentős mennyiségű víz komoly károkat okozott tavaly a Beniczky utca Edison utcai felőli szakaszán. A lakók a körzet képviselőjéhez fordultak, miután az út burkolata tovább töredezett és süllyedt, és a DMRV még nem a korábbi minőségben állította helyre az aszfaltréteget. A probléma megoldásához Ferjancsics László a városi főmérnök segítségét kérte, aki ígérete szerint felveszi a kapcsolatot a közműszolgáltatóval annak érdekében, hogy a több családot is kiszolgáló útszakasz ismét betöltse funkcióját, és ne csapadékvíz tároló legyen.
Egyensúlyban a költségvetés Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a februári ülésén közel háromórás vita után elfogadta a helyi költségvetést. A büdzsé egyensúlyban van, a bevételi és kiadási főösszeg 12 milliárd 200 millió forintot tartalmaz. A közel másfél milliárdos hiányról induló tervezet hitelfelvétel nélküli kiegyenlítődéséhez nagyban hozzájárult Makrai Zsolt és Ferjancsics László javaslatcsomagja. A két alsóvárosi képviselő a bevételi főösszeg növelését, illetve a kiadások csökkentését konkrét módosításokkal segítette elő, melyeket a grémium rendre elfogadott. Racionalizálták továbbá azokat a szöveges költségvetési részeket is, amelyek a tervezet végrehajtását könnyítik majd meg. Reprezentációs, hirdetési kiadásokon való takarékosság mellett javasolták, hogy az Alsóvárosban működő négy térfigyelő kamera pozitív tapasztalatai alapján a szérűskerti Iskolaváros területén is legyen a közbiztonságot, a diákok komfortérzetét növelő megfigyelő rendszer.
Postaládákat feszítettek fel Vác-Alsóvárost sem kerülték el azok az országszerte felbukkant vandál elemek, akik – a sejtés szerint a választásokra készült ajánlószelvények után kutatva – nem riadnak vissza a polgárok postaládájának megrongálásától, kifosztásától sem. Sajnos, ilyen eset a körzetünkben is előfordult. Február közepén egy szombatra virradó éjjelen egy Csányi körúti társasház postaládasora esett áldozatul a heves választási küzdelemnek. A lakók azonnal értesítették a rendőrséget, a tettesek elfogására indított nyomozás folyamatban van.
Vissza
| | | |
|
|
|
|
|