|
Működött a helyi koalíció? | | | Szolgálati jogviszonyából elbocsátott lelkész az új igazgató | | | | A városi képviselők az Idősek Otthona és Klubja élére is új igazgatót választottak. A pályázati kiírásra az ülésen elhangzottak szerint heten jelentkeztek, közülük tíz igen szavazattal Szmolár Attila (képünkön) pályázata és személye mellett döntöttek. Az új intézmény igazgató az egyik kormánypárthoz köthető.
Szmolár 2009-ben a Fidesz jelöltjeként nyert az időközi önkormányzati képviselő választáson a Pest megyei Albertirsán. Abban a városban, ahol az evangélikus gyülekezet lelkésze, és a helyi szeretetotthon igazgató-lelkésze is volt.
A városi lap, az Albertirsai Híradó 2009. októberi száma Farkas Lászlóval, a gyülekezet felügyelőjével készített interjút, ahol a riportalany elmondja például, hogy "A Szeretet Otthon lakói közül … haláluk után kisebb-nagyobb ingatlanokat hagynak a Szeretet Otthonra vagy a gyülekezetre. Egy ilyet adott el a lelkész 550 ezer forintért, és ennek az ellenértékét nem fizette be a pénztárba."
Az már az evangelikus.hu portál egyik közleményéből derült ki, hogy az akkori lelkész ügyében az Északi Evangélikus Egyházkerület Fegyelmi Tanácsa vizsgálatot folytatott. Megállapították, hogy Szmolár Attila lelkész több esetben elkövette a "szolgálat, illetve tisztség gyakorlásából folyó kötelezettség szándékos megszegése", illetve "az egyházi javak kárt okozó gondatlan kezelése", fegyelmi vétségeket, és ezért őt "elbocsátás szolgálati jogviszonyból" fegyelmi büntetéssel sújtották. Szmolár a döntés ellen nem élt keresettel.
Szmolár Attila váci igazgatói szavazásakor információink szerint éppen működhetett a helyi Fidesz-KDNP koalíció, így kaphatott hét meg három, azaz tíz képviselői szavazatot.
(Fotó: delpestmegye.lutheran.hu)
Vissza
| | | |
|
|
|
|
|