Legfőbb kincsünk az egészség 
Gyakoribb orvosi látogatás az időseknél  
  
Makrai Zsolt már a januári képviselő-testületi ülésen a hozzá beérkezett állampolgári jelzések alapján kérte: vizsgálják meg, hogy az Idősek Otthonában a heti egyszeri orvosi ellenőrzés elégséges-e, illetve mi a feltétele a heti kétszeri vizit bevezetésének.

A képviselő véleménye szerint, az otthonban élő idősek – életkorukra jellemző gyengébb egészségi állapot miatt – gyakoribb ellátásra szorulnak. Szeptember hónapban eredményt ért el a képviselői munka. Ferjancsics László és Makrai Zsolt képviselői indítványát nagy többséggel fogadta el a képviselő-testület. (A javaslatot dr. Jakab Zoltán a bizottsági ülésen nem szavazta meg, de a képviselők szerint ezzel nem érdemes foglalkozni, hisz a nevezett képviselő már több alsóvárosi javaslatot is leszavazott korábban.)

A végszavazás eredményeként október hónaptól kezdődően az Idősek Otthona és Klubja két alsóvárosi részlegének (Rádi út és Burgundia utca) orvosi ellátását – a 2007. április 1. óta meglévő heti egy alkalom helyett – heti két alkalommal biztosítja a szerződött orvos.

Vissza