Vác: nem lesz térfigyelő az Iskolavárosban 
Kosd: a polgármester agyonütné a bitangokat  
  
A megfelelő közbiztonság érdekében a településvezetők térfigyelő kamerákat telepítenének a közterületekre, ezektől is várják a bűnözés visszaszorulását. A Váctól pár kilométerre fekvő Kosdon is ettől várják a javulást, igaz, a polgármester az elkapott bűnözőkkel szemben rögtön szankciókat is alkalmazna. László Zoltán (képünkön) erről ezt mondta a legutóbbi képviselő-testületi ülésen: "Kamerarendszert kell felrakni, hogy lássuk, kik ezek a bitangok. Hogyha kell, ott a helyszínen üssük agyon, mert a rendőrségünk már úgy látszik, hogy ebben már nem hatékony." (Forrás: www.kosd.hu)

Vácon nem az agyonütés körül folyt a vita, hanem arról szavaztak nemrég a képviselők, hogy egy iskolavárosi vagy egy deákvári kamerával bővüljön a térfigyelő hálózat. A döntés értelmében Deákváron, eddig még meg nem nevezett helyen állítják fel az új kamerát.

Az Iskolavárosba tervezett kameráról még az előző képviselő-testület döntött tavaly tavasszal Ferjancsics László és Makrai Zsolt javaslatára. A lokálpatrióta képviselők akkori érvelése szerint – melyet a rendőrkapitány is osztott –, a kábítószer- és bűnmegelőzést, a társasági tulajdon védelmét ott szolgálná legjobban a technikai eszköz, mely a városi költségvetésből kerülne felállításra. Véleményük szerint egy városrész megfigyelésére a körzeti pénzeket kell felhasználni. Mint elmondták, korábbi alsóvárosi körzeteikben ők így létesítettek három térfigyelő kamerát, például a Törökhegyi utca - Mező utca, vagy a Rácz Pál utca - Damjanich utca sarkára. Mint hozzátették, ők ma is az iskolavárosi kamera mellett döntöttek volna, ha a központi költségvetés finanszírozza a beruházást.

Vissza