|
Mi már decemberben megírtuk | | | Tar György, Pető Tibor barátja lett a holding igazgatója | | | | Míg mások – így a képviselő-testületi ellenzék is – hallgattak, mi elsőként írtuk meg két hónapja, hogy jelentős átalakítások lesznek az önkormányzati intézményrendszerben.
Megírtuk azt is, hogy az "... ügyvezetői posztjára például Tar György is megválasztásra kerülhet, aki Pető Tibor alpolgármester jó barátja". S, bár még akkor az átszervezésekről sem döntöttek, és így a holding ügyvezetőjére sem írt ki pályázatot az önkormányzat, igazunk lett. Február 10-i zárt ülésükön Tar György 36 éves jogászt választották meg ügyvezetőnek a képviselők.
Tar Györgyre nem kis feladat vár: megszüntetett költségvetési szervek (GAMESZ, Sportintézmények, Értéktár) tevékenységét kell a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok szerint végeztetnie, ezen túlmenően városüzemeltetési feladatokat is meg kell oldania és jelentős közbeszerzéseket, beszerzéseket kell levezényelnie. A hozzá tartozó kft.-k összességében közel két milliárd forintnyi közpénzzel fognak gazdálkodni. Hogy ez az összeg helytálló-e, arról a nyilvánosság még nem tájékozódhat. Igaz, ez egyes képviselőknek sem sikerült, akik éppen a hatalmas átalakítás pontos pénzügyi számait és számításait hiányolták.
*****
Több mint egy milliárd forint a vesztesége – és mintegy 11 milliárdos az adóssága – a vácihoz hasonló holdingnak, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-nek – számolt be több média január végén a debreceni állapotokról. A cégcsoport vezetője (a Zrt. elnöke) nem kérte lejáró megbízatásának meghosszabbítását.
A borsodi megyeszékhely önkormányzati cégét is átvilágították nemrégiben a könyvvizsgálók. A Miskolci Holdingnál harmincmilliárd forintos hiányt tártak fel. (Forrás: www.nol.hu)
Vissza
| | | |
|
|
|
|
|