Nem átlátható a közpénz költése 
Lokálpatrióta javaslat az alpolgármesternek  
  
A váci Lokálpatrióták szerint a holdingként emlegetett átszervezés a közpénzek átlátható költését is jelentősen csökkenti. Annak érdekében, hogy a váci vállalkozók továbbra is meghívást kapjanak az önkormányzati munkák pályáztatásakor – és egyáltalán, a pályáztatás megmaradjon – a lokálpatrióták levélben fordultak Pető Tibor alpolgármesterhez. A levél megírására Ferjancsics Lászlót (képünkön) kérték fel, aki 2003-ban – még alpolgármesterként – kidolgoztatta és bevezettette a közbeszerzési értékhatárokat el nem érő városi vásárlások pályáztatási rendszerét. A belső szabályzat hatályba lépését megelőzően a városi intézmények (így a polgármesteri hivatal is) akár a többmilliós beszerzéseket is pályáztatás nélkül intézte.

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület szerint most ismét ez a rossz helyzet állt vissza, hiszen a milliárdos költségvetéssel rendelkező holdingra vonatkozóan a városvezetés „elfelejtette” kiegészíteni a közpénzek pályáztatására vonatkozó szabályzatát, és – tudomásuk szerint – a holding vezetése sem léptetett életbe szabályozást. Ugyanez vonatkozik a közbeszerzésekre is: itt sem kényszerítette a városvezetés az összes városi intézményre előírt szabályozást a holdingra.

Ez azért is megengedhetetlen – áll az alpolgármesternek írt levélben –, mert így a váci vállalkozások érdekei is sérülhetnek, hiszen például a közbeszerzéseknél csak az ajánlatok úgynevezett részekre bontása esetén pályázhatnak sikerrel.

A HELYI VÁLLALKOZÓKNAK SEM MINDEGY
A lokálpatrióták levelükben arra kérték Pető Tibort, hogy a közpénzek átlátható költése és a váci vállalkozások helyzetbe hozása érdekében a májusi testületi ülésre terjessze be a pályáztatásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok holdingra vonatkozó kiegészítéseit.

A fideszes alpolgármester a lokálpatrióták levelére szóbeli választ adott: a részletes, írásbeli tájékoztatást későbbre ígérte. A fél évvel ezelőtti választási kampányban Pető Tibor egyik fő programpontja a közpénzek átlátható költése volt, így remélhető, hogy az alpolgármester beépíti a lokálpatrióták jobbító szándékú javaslatait.

Vissza