Tízmillió feletti tartozás az APEH-nak 
Bóth János volt tanácsadójának felesége a tartozó?  
  
Nem csak a váci fideszes potentátoknak gyűlik meg a baja az adóhatósággal, hanem az egyik helyi szocialistának is. Az APEH honlapján olvasható adatok szerint több mint tízmillió forintos, legalább 180 napon keresztül fennálló tartozása van a váci Kármán Ferencnének (Kárász utca 13.). Információink szerint Kármánné annak a Kármán Ferencnek a felesége, aki Bóth János (képünkön) főállású tanácsadója volt az előző önkormányzati ciklus nagy részében. Kármánné – információink szerint – az MSZP helyi irodájában munkatárs, és a helyi MSZP elnökségének is tagja, ahol Bóth János az elnök. Kármán Ferencné vezető szerepet kapott az Életút Alapítványnál is – a szervezet honlapjának Galériája szerint –, ahol Bóth János felesége igazgató, Bóth János pedig alapító és kurátor.

Vissza