Választási plakátok a közterületeken 
A lokálpatrióták elsőként takarítottak  
  
Vác utcáin még mindig gyakran lehet találkozni választási plakátokkal, illetve azok maradványaival. Bár a törvény előírja a jelölteknek és a pártoknak, hogy a választás – esetünkben a tavaly októberi – után záros határidőn belül el kell távolítaniuk minden anyagukat, egyes váci politikusok és pártok ezzel nem foglalkoznak. Tapasztalatunk szerint a Fidesznek és Pető Tibornak több mint tíz helyen (például a Zrínyi utcában és a Lidl áruház mellett is), és Bóth Jánosnak (például deákvári trafók oldalán) is több helyen éktelenkednek plakátjai.

A törvény a helyi jegyzőt nevesíti, mint aki bírságot szabhat ki az illegálissá vált plakátok miatt. Tudomásunk szerint ilyen bírságolásra – bár a határidő több hónapja lejárt – nem került sor.


* * *


Az önkormányzati választáson indult, és a képviselői mandátumról 63 szavazattal lemaradt Vácért Lokálpatrióta Egyesület a választás után két héttel, elsőként jelentette be a szervezetek közül, hogy eltávolították kampányeszközeiket a közterületekről. Az azóta eltelt időszakban egy állampolgár telefonos jelzése után eltávolították az adminisztrációs hiba miatt kint maradt reklámtáblájukat.

Vissza