Havi 2400 forint háztartásonként 
Szemétügyben működik a koalíció  
  
Havi 2400 forinttal nő minden váci háztartás kiadása augusztus 1-től – ezt tartalmazza a képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadott, szemétdíjról szóló rendelet.
Vácott eddig az önkormányzat állta évtizedeken keresztül a szemét elszállításának és ártalmatlanításának költségét, legalábbis ezt válaszolták a szakemberek azon kérdésekre, amelyek a kommunális adó szemétdíj tartalmára vonatkoztak. A testületi ülésen kiderült: válaszuk most már biztos helyes, hiszen augusztus 1-től valóban a háztartások fizetik a szemét díjat.
Az ügyben nagy vita folyt, de ebben a szemétügyben működött a FIDESZ-KDNP koalíció annak ellenére, hogy egyikük választási programja sem írt szemétdíjról. A városi költségvetés kapcsán Pető Tibor alpolgármester még márciusban is csak arról beszélt, hogy "A városfejlesztési bizottság is tárgyalni fogja, hogy kommunikációval és egyéb eszközökkel, hogyan tudjuk a lakosságot kevesebb hulladéktermelésre rábírni." Ilyen tárgyalásról nem írt a sajtó, de a meghozott, zsebbevágó döntés után tán már nehéz is lenne a váciaknak megmagyarázni, hogy miért termeljenek kevesebb szemetet, ha a rendelet 4 liter/nap minimális szemétmennyiséget fizettet ki velük, a termelt szemetüktől függetlenül.
A koalíción kívül más nem támogatta a rendeletet, így Bóth János sem. Korábban Fördős Attila polgármester az elődje fejére olvasta az ES TV riporterének korábban adott nyilatkozatát: "Hát kérem, hát valaki tűzze a zászlajára, mert ugye egyrészt úgy gondolom, a politika nem szereti a népszerűtlen intézkedéseket, egyrészt, különösen a populisták nem szeretik, abból is van szépen a politikusok között, és nem kényszerültünk rá, ha rákényszerülünk, természetesen akkor a lakosság tehervállalását is növelni kell."

HELYI FIDESZ-CSOMAG
Az éves szinten 28.800 forintos háztartásonkénti szemétdíjat már most a Váci Fidesz-csomag részeként emlegetik. Mint megírtuk, a Fidesz képviselői korábban a bölcsődei térítési díjakat több mint 50 %-al, és (Csereklye Károly javaslatára) a helyi ingatlanadót 25 %-al növelték, majd pedig a közalkalmazottak cafeteria juttatását az év végéig megvonták.

Vissza