|
Rövid hírek | | | | | | | BALESETVESZÉLYES PARKOLÓK A Kötő utcai butiksor és a 2-es számú főút közötti parkolók állapotának javításáért emelt szót a körzet képviselője, Ferjancsics László a képviselő-testület legutóbbi ülésen. Ugyanis az itt található butikokba, javarészt a város más részéről érkezőket kiszolgáló parkoló egyes részei már a gépjárművek épségét is veszélyeztetik, hiszen a fák gyökérzete a burkolatot több helyen megemelte. A képviselő a főmérnök intézkedését kérte e balesetveszélyes helyzet felszámolása érdekében.
KAPUBEJÁRÓK A PARKOKBAN Egyenként 336 ezer forint értékben augusztus hónapban felállításra került két kerítés kapubejáróval a Nagymező utcai 39-61. és az 59-77. számú négyemeletesek által is határolt tömbbelsőkben. Makrai Zsolt választókörzeti keretéből megvalósult fejlesztés megoldást próbál nyújtani, a szűk, visszhangos lakótelepi tömbbelsők kulturált használatához.
JÓL MŰKÖDIK A PARKŐRI RENDSZER Kedvezőek az első tapasztalatok a két évtized után júniusban felújított parkőri rendszerrel kapcsolatban. Az Alsóvárosban, a 6-os és a 7-es választókörzetben szolgálatot teljesítő parkőr beszámolói szerint a parkokban pihenők és a játszótereket igénybe vevők örömmel fogadták a kezdeményezést. Segítőkészségük és jelzéseik alapján a parkőr gyorsan és hatékonyan tud az illetékesek felé javaslatokkal élni, problémamegoldásokat kezdeményezni. Így hamarabb megszüntethetők a közvilágítási hibák, gyorsabban elszállításra kerülnek a letört gallyak és a kijavított veszélyes játszóeszközök is újból örömet szerezhetnek a gyermekeknek.
JAVÍTANDÓ JÁRDASZAKASZ A körzet képviselője megoldást vár az illetékesektől a Rácz Pál utca 2-10. előtti járdaszakasz baleset veszélyességének megszüntetésére. Makrai Zsolt júliusban a képviselő-testület ülésén kérte fel a Főmérnökséget, hogy vizsgálják meg az említett terület állapotát. Lakossági jelzések alapján a régi, szétmállott betonrészek veszélyessé váltak, és ennek már szenvedő alanyai is voltak. A képviselő kérte a felújítás költségvetésének elkészítését is.
FELADATOK A VÁROS ÉRDEKÉBEN Július hónapban átalakult a képviselő-testület bizottsági struktúrája. Ferjancsics László, volt idegenforgalmi tanácsnok a jövőben az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnökeként, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tagjaként fog dolgozni. Makrai Zsolt bizottsági helyei nem változtak: a jövőben is a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tagjaként fog tevékenykedni a városért.
Vissza
| | | |
|
|
|
|
|